Tüntetést szervez az MSZP és a Fidesz székházához a Jobbik

Vonulásos tüntetést tart a Jobbik a Széll Kálmán Terv 2.0-nak nevezett, brutális megszorítások ellen május 12-én, szombaton 15 órától Budapesten. A nagyszabású demonstráció az MSZP székházától (Jókai u. 6., az Oktogon közelében) indul, a menet célállomása pedig a Fidesz székháza (Lendvay utca 28., a Hősök terénél), így fejezve ki a megszorítások kormányokon átnyúló folytonosságát, melyet az EU és az IMF nyomására hajtanak végre a helytartók.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom hív minden magyar embert a nagygyűlésre, akinek elege van az állami szervek kíméletlen pénzbehajtásából, az új adókból és adóemelésekből, akinek a megélhetését veszélybe sodorta a munkanélküliség vagy a devizahitel. Nagyon fontos, hogy minél többen álljunk ki a megszorítások ellen, amely minden egyes magyar állampolgárnak, csecsemőtől az aggastyánig legalább 60 000 forintjába kerülhet 2013-ban.

A gazdagok kormánya ott folytatja, ahol a Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon által fémjelzett elődje abbahagyta. E gazdaságpolitika magyar családok százezreinek veszélyezteti az életét, beleértve a folyamatosan lecsúszó, leszakadó középosztályét is. A kormány folyamatosan csak egy szűk, tehetős csoportnak kedvez intézkedéseivel, s mindeközben válságos állapotok uralkodnak az egészségügy és az oktatás területén is. Elég volt a megszorításokból, az emberek lehúzásából, kiszipolyozásából!

A vonulásos tömegdemonstrációra pártszimpátiától függetlenül vár mindenkit a Jobbik, vidékről külön buszokkal is lesz lehetőség Budapestre utazni, ahogy a januári, EU-ellenes tüntetésen is történt.

Csattanós válasz a szigethalmi március 15-i liberális ünnepi beszédre

|

Már egy jó ideje jelezzük városunk vezetése felé, szóban, írásban, határozati javaslatunkban, hogy értékrendünk szerint, nemzeti ünnepeinken semmi keresnivalója az EU-s zászlóknak. (lásd: szigethalmi sokkoló előző számát) Sőt ezt kifejezetten provokációnak tartjuk. Ha megvizsgáljuk a szomszéd települések utcáit, sehol sem találkozunk efféle EU imádattal. Pedig a forradalmi kormány forradalmi képviselő-testületének mindössze egy ujjgyakorlat lenne megszüntetnie ezt a csúfságot. De forradalmárainknak ezek szerint megfelel a jelenlegi állapot.

Független liberális polgármesterünk ünnepi beszédéből pedig ismét megtudtuk, hogy ne merjünk nagyok lenni, hiszen hazánk történelemkönyvét nem idehaza írják. (Naná, hogy nem. Ebben igaza volt. Brüsszelben, ill. Tel Aviv-ban ítélkeznek fölöttünk, habár ez mindössze földrajzi különbség, a lényeg ótestamentumi.) Valamint kaptunk egy olyan „verset” egy ifjú titántól, mely inkább megállta volna a helyét Dopeman lemezén semmint nemzeti ünnepünkön.

De szemlátomást a jelenlévőket mindez nem zavarta. Nemúgy bennünket. A koszorúzás helyéül szolgáló emlékmű tetején ismét ott éktelenkedett egy EU-s zászló. De csak addig, amíg nem mi kerültünk sorra. Mert ekkor kiemeltük azt, ami nem oda való és helyébe egy nemzeti lobogót tűztünk ki. (az erről készült videót hamarosan itt láthatják) Na, erre végre felébredtek a népek és beindult a „hű” meg a „há”! De ami ennél sokkal fontosabb, ezután élőben és drótpostán is többen gratuláltak nekünk.

Evés közben megjött az étvágy. Május 1-én (az uniós akolba való behajtásunk szomorú napján) itt Szigethalom-Horthy-ligeten  égő áldozat gyanánt a nemzet oltárán feláldozunk egy EU-s zászlót.  És ha már lobog a tűz, akkor használjuk ki! Egy kellemes szalonnasütés keretében beszéljük meg közös dolgainkat. Minden igaz embert szeretettel várunk. Pontosabb információkat hamarosan itt a honlapunkon közzé tesszük.

Szebb jövőt!

A kommunizmus áldozatainak emléknapja

|

Adjon az Isten!

Kedves Nemzettestvéreink!

Ismét a szomorú megemlékezés apropóján szólítunk meg Benneteket. A kommunizmus ártatlan áldozataira emlékezünk meg itt Szigethalom, Horthy-ligeten, szombaton. Tekintettel arra, hogy megemlékezéseink igencsak szókimondóak és szerencsére politikailag nem korrektek, olykor a nyugalom megzavarására alkalmasak, ezért sokszor "kiérdemeljük" a hatóságok megkülönböztetett figyelmét.

Épp ezért nyugalmunk érdekében, egy mindenki által látogatható, de magánterületen tartjuk rendezvényünket, melynek pontos adatait ill. a kezdési időpontját sms-ben ill. drótpostán közöljük.

Várunk Benneteket!

Szebb jövőt!

Jobbik Szigethalmi (Horthy-liget) Szervezete



Dopeman bazmegolása után a Népszabadság érezte feladatának, hogy beletörölje a lábát a bel- és külhoni magyarok önérzetébe.




Május 19-én tartja a Jobbik tisztújító kongresszusát, amelyen döntés születik majd arról, hogy a következő két évben kik legyenek a nemzeti párt országos vezetői.




„Jobbikos büdös magyar" * Vona Gábor: Megszorítások * Vörös és narancs oligarchák a közéletben * Hivatásos rettegők akcióban * A földvédelem eszközei - megjelent a legfrissebb Bar!kád hetilap.




Dunatőkésen felavatták a Felvidék első rovásírásos helységnévtábláját. A kezdeményezők úgy látják, van még remény, és a helyi közösségek is igénylik ősi hagyományukat.




Gyömrő egyik központi helyén, a Tófürdő közelében lesz a Horthy Miklós tér, ezt a nevet 1945-ig, a "felszabadításig" viselte.




A Jobbik feljelentést tett a legfőbb ügyésznél Horthy Miklós frissen felavatott szobrának leöntésével kapcsolatban és kezdeményezi Dániel Péter elmeorvosi vizsgálatát is - mondta el Szilágyi György mai sajtótájékoztatóján.




Magyarország megmentésének megoldása a magyar emberek lelki állapotának helyretételében rejlik, vissza kell adni a társadalom büszkeségét - közölte Vona Gábor.




Aki nagy nyilvánosság előtt az EU jogi aktusai ellen engedetlenségre uszít, az három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható az új Büntető törvénykönyv (Btk.) tervezete szerint – monda Gyüre Csaba, a Jobbik alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján.


Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...