Kényszerleszállás

|

Kedves Szigethalmi Barátaink!

Bertha Szilvia, a Jobbik országgyűlési képviselője állásfoglalást kért a környékbeli önkormányzatok képviselő-testületeitől, mi szerint ellenzik vagy támogatják a tököli reptér újraindítását.

Ahogy számítottunk is rá, a Fidesz-Kdnp megpróbált kibújni az egyértelmű válasz alól a tököli reptér kérdésében. Szinte lehetetlen röviden összefoglalni a történteket, de megpróbáljuk.

A Fidesz-Kdnp beterjesztett egy javaslatot a bizottsági ülésen, melyet a képviselők a testületi ülés kezdetéig nem kaptak meg. E szerint az eddigi évek ez ügyben hozott testületi döntéseit elküldik a Jobbik parlamenti képviselőjének. De ebből mi is a lényeg? Nem akartak se igent, se nemet mondani a kérdésben, nyilván féltek, hogy valakinek az érdekeit megsértik.

A Jobbik képviselője pedig azt javasolta, szavazzanak arról, hogy nyíltan ellenzik-e avagy támogatják a reptér újraindítását. Ebből nagy vita alakult ki (pedig ők állították, hogy ellenzik a repteret, a Jobbik javaslatáról még sem akartak szavazni).

Ekkor az egyik Fidesz-Kdnp képviselő, ahhoz a trükkhöz folyamodott, hogy a saját javaslatukban egy "és" szót kicserélt egy vesszőre, és így benyújtotta módosító javaslatnak, azzal a céllal, hogy a Jobbik módosító javaslatát kiüsse a sorból, és a testület ne szavazzon róla (csak az ő eredeti javaslatukról, illetve az "és - vessző" javaslatukról, ami tartalmilag ugyanaz volt). Ezt a polgármester nem engedte, így szavazniuk kellett a Jobbik javaslatáról is.

A Jobbik javaslatát, mi szerint nyíltan kimondjuk, hogy ellenezzük a repteret: 3 igen (Polgármester, Lokálpatrióta, Jobbik), 2 nem (1 Mszp, 1 Fidesz-Kdnp), 6 Fidesz-Kdnp -s pedig nem szavazott sehogy - elutasították.

Összességében elmondhatjuk, hogy Szigethalmon a Jobbik az egyetlen párt, amely kiáll nyíltan a reptér ellen (és az emberek mellett).

Egyedül maradtunk, de legalább tudjuk, ki kivel van. Mi viszont nem adjuk fel!

Adjon az Isten, szebb jövőt!

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...