Nemzeti Széthúzás Napja

|

Hová tűnt a FIDESZ?

Hallhattuk illetve olvashattuk a hírekben, hogy országszerte a FIDESZ-KDNP több helyen is a trianoni béke évfordulóján nem megemlékezést, hanem ünneplést tartott.

Mi, szigethalmi lakosok ebből a szempontból némileg szerencsésebbek vagyunk, hiszen a KDNP helyi szervezete immáron a harmadik Trianon-megemlékezést szervezte meg, amin természetesen mi is részt vettünk.

Mi ott voltunk, ellenben sokan nem. Azon, hogy az MSZP, vagy a volt SZDSZ-es polgármester nem jelent meg, nem csodálkoztunk. De azt vérlázítónak tartjuk, hogy a FIDESZ szervezetileg nem vett részt a rendezvényen, nem koszorúzott. Mindössze két képviselőjük volt jelen, mint magánszemély.

Kísért az 1990-es múlt... ugyanis Dr. Szabad György akkori házelnök Trianoni megemlékezésre való felhívására a FIDESZ tüntetőleg kivonult az ülésteremből.

A jelenlegi kormány a JOBBIK nyomására a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította június 4-ét. Manapság minden egyes kormányoldali, kormánypárti beszédben legalább tízszer elhangzik a "nemzeti" kifejezés, ezzel elhitetve a polgárokkal, hogy ők mennyire elkötelezettek a haza iránt. Ezekkel a tettekkel pedig pont az ellenkezőjét bizonyítják be.

Feltesszük tehát a kérdést: A FIDESZ mégsem akar része lenni a Nemzeti Összetartozásnak?

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...